FŐOLDAL
FŐOLDAL
CÉGISMERTETŐ
TERMÉKEK
SZOLGÁLTATÁSOK
KAPCSOLAT
A megbízható háttér

  WORKFLOW folyamatkövető rendszer

Cégek, szervezetek, intézetek, intézmények (továbbiakban: vállalatok) folyamatok rendszereként működnek. Ezek a folyamatok feladatokból állnak, melyeket kijelölt felelősöknek adott időpontig kell végrehajtani. A vállalati méret a folyamatok-feladatok milyenségére és mennyiségére van hatással. Minél több a folyamat, annál több a feladat, ami a felelősöknek növekvő időpont behatárolást jelent.
A „felelős” a munka elvégzésére kijelölt személyek csoportja, vagy egy adott személy, aki lehet a vállalat dolgozója, vagy akár a partner cég megbízottja is (abban az esetben, ha a partner céget szorosan be kívánjuk vonni a folyamatba azzal, hogy az elvégzett munkát a folyamaton belül igazolja, vagy a munkavégzés időpontjának egyeztetését is a folyamat részeként vesszük).
Ha ezt a „folyamat-feladat-felelős-határidő” rendszert nem tudjuk felügyelni, kész a káosz. Ekkor célszerű támogató rendszert igénybe venni. Minden folyamatra külön támogató rendszer bevezetése bonyolult, drága, és ha sok ilyen rendszert üzemeltetünk, már nem is segít kellő hatékonysággal, mert figyelmünket és időnket a külön rendszerek feladatlistáinak követése köti le.
Több folyamat a különböző vállalatoknál azonos, vagy nagyon hasonló (számviteli, bérügy, stb), ezekre vannak olcsó, kész számítástechnikai rendszerek. Ezek azonban a legkisebb vállalatfüggő eltérést sem engedik. A folyamatok jelentős része azonban speciális az iparágból, a cég hagyományaiból, illetve a szervezeti felépítéséből adódóan. Ezekre a folyamatokra egyedi megoldás(oka)t kell kidolgozni. Ideális esetben a különálló megoldások egymáshoz kapcsolódnak és a hatékony működés érdekében szerves egészet alkotnak. Ha ez nem teljesül, a „kézi vezérlés” több folyamat és feladat között nehézkes, fárasztó és a hibaszázalék jelentősen megnövekszik.  

Amit kínálunk, egy olyan központi keretmegoldás, melyben a vállalat folyamatai definiálhatóak. A folyamatok feladatokra tagolva, felelősökre bontva, időpont behatárolással kerülnek kiosztásra. A különböző folyamatokból származó feladatok felelősönként 1 feladatlistán jelennek meg függetlenül attól, melyik folyamatban keletkeztek. Így a „saját” feladathalmazt könnyebben lehet figyelemmel kísérni és a végrehajtását ellenőrizni.
A rendszer konkrét folyamatokon keresztül kel életre. Vannak elkészült, Interneten keresztül működő, díjmentesen kipróbálható mintafolyamatok (amiket röviden az alpontokban ismertetünk), melyek kiindulási alapul szolgálhatnak, de lehetőség van teljesen egyedi folyamatok kiépítésére is. Az igénylő Cég határozza meg, hogy mely folyamatok, milyen szintű integrálását szeretné a rendszerrel elérni.
A próba verzió elérhető: http://workflow.interhelp.hu

Elkészült folyamatok:

Projektkövető program

A Vállalkozás tevékenysége során számos megbízást (nevezzük témának) teljesít.
A Vezető kijelöli a téma végrehajtásáért Felelős személyt. A Vezető vagy a Felelős Közreműködő(ke)t von be a teljesítés érdekében.
A feladat elvégzése során különböző időszakokban munkaidő ráfordítás történik, amit a téma zárása közben vagy végén elemezni szükséges.
A téma zárása (Átadás) után a Pénzügynek vannak feladatai a számlázással és a pénz beérkeztetésével. Az átadás után a Garancia alapján fellépő munkákat is el kell végezni, erről is nyilvántartást kell vezetni együtt, de nem összevegyítve az „elsődleges” munkavégzéssel. A feladathalmazról az információt naprakészen kell tartani, hogy a döntésekhez pontos adatok álljanak rendelkezésre. Ennek a sokrétű feladatnak ellátásában segít a program.  A végrehajtás nyomon követését úgy oldja meg a program, hogy a kialakított folyamat alapján a soron következő feladat mindig az aktuális felelősnél - és csak ott - jelenik meg.
A folyamat története bármikor megtekinthető, az adatokból statisztika készíthető. A folyamatok, feladatok igény szerint alakíthatóak, a felelősök hozzáférési jogosultsága egyedileg megszabható.

HELPDESK hibabejelentő, követő rendszer

Tételezzük fel, hogy egy irodaháznak van egy vagy több bérlője, van egy megbízott vezetője és egy, a karbantartásokért felelős diszpécsere , aki a belső szakembereket irányítja és tartja a kapcsolatot a külső javító partnerekkel. A bérlők a bérleti díjukért megbízható, folytonos szolgáltatás (lift, klíma, elektromos áram, biztonságtechnika, stb.) várnak el. Igényeik és elvárásaik bár biztosan különböznek egymástól, de nagyvonalakban egységesnek tekinthetjük azokat. A bérbeadónak egyre precízebb (gyors, pontos)szolgáltatást kell nyújtani a partnerek megőrzése érdekében. Állandó készenlétben kell állni, egy nem tervezhető esemény (csőtörés, elektromos zavar) bekövetkeztekor annak azonnali elhárítására. A bérlők a hibabejelentés során a diszpécserrel állnak napi munkakapcsolatban. A számítógépen elküldött bejelentés azonnal megjelenik a diszpécser monitorán. Igény esetén automatikusan SMS értesítés is küldhető a hibáról, így ha nem tartozkodik a gép elött, azonnal tudomást szerez a híbáról és megkezdheti az intézkedést. A diszpécser dönt: elkezdhető a hibaelhárítás, vagy a vezetőhőz küldi a bejelentést döntésre. A kivitelezés időpontja egyeztethető a bérlővel, hogy minél kevesebb zavart okozzanak a bérlőnek az elhárítás folyamán. Minden résztvevő látja a soronkövetkező feladatait a képernyőn. Végignézheti az adott folyamat történetét. A folyamatok továbbításakor időpont kapcsolódik a tevékenységhez, így tudni lehet mikor mi történt a Bár a vezető „csak” a döntéshozatalban vesz részt vagy ha „probléma” adódik, azonban rálátása kell legyen minden folyamatra, háttér-információként látnia kell az összes folyamatban lévő műveletet, és néha ellenőrzéseket is végrehajthat a lezárt folyamatok kapcsán. Értékelheti az elvégzett feladatokat, kimutatásokat készíthet. A folyamat végén a Bérlő visszajelzést kap az általa bejelentett hiba elhárításáról, és a jóváhagyásán keresztül záródik le a folyamat. Az általunk készített és ajánlott rendszert, mely önálló alkalmazásként hozzáférhető, megvásárolható és az egyedi igények szerint módosítható.

Karbantartás

Az épületek, gépek(gépkocsik, berendezések) üzemelése folyamán időszakonként kötelező, előre tervezhető felülvizsgálatokat kell végez(tet)ni belső szakemberekkel vagy külső cégekkel, hatóságokkal (tűzvédelem,lift biztonságtechnika). Ez a feladat is nagy odafigyelést igényel. Ennek tervezésében és figyelemmel kisérésében segit a program,

 

Keressen minket, készséggel állunk rendelkezésére.



Tekintse meg többi termékünket is !
シャネル 財布 クロエ アウトレット コーチ 財布 グッチ 財布 ルイヴィトン 財布 ニューバランス 996 プラダ 新作 財布 シャネル バッグ クロエ 財布 コーチ バッグ グッチ 長財布 ヴィトン 財布 ニューバランス 574 プラダ バッグ シャネル バッグ クロエ 財布 コーチ バッグ GUCCI 財布 ルイヴィトン バッグ ニューバランス スニーカー  プラダ アウトレット ニューバランス スニーカー ヴィトン バッグ グッチ アウトレット コーチ アウトレット クロエ 店舗 シャネル アウトレット プラダ 財布 プラダ 店舗 ニューバランス レディース ルイヴィトン メンズ グッチ 財布 コーチ アウトレット シャネル 財布 クロエ バッグ
コーチ バッグ グッチ バッグ エルメス 財布グッチ 財布 エルメス バッグ コーチ アウトレットエルメス 長財布 グッチ 長財布 コーチ 財布 led video camera light f&v k4000 led f&v lighting r-300 f&v k480 led film light led camera light camera video light led ring light f&v k320
シャネル 長財布 グッチ 財布 ルイヴィトン 財布 ニューバランス 574 プラダ 財布 シャネル iphoneケース グッチ バッグ ヴィトン 財布 ニューバランス スニーカー プラダ 長財布 シャネル 財布 グッチ アウトレット ヴィトン 長財布 ニューバランス 996 プラダ トート バッグ シャネル バッグ ニューバランス レディース プラダ 財布 ルイヴィトン バッグ シャネル 財布 ヴィトン 財布 ニューバランス メンズ プラダ バッグ グッチ 財布 グッチ 長財布 エルメス 財布 コーチ 財布 リーボック スカイスケープ コーチ アウトレット エルメス バッグ リーボック イージートーン コーチ 財布 hermes バッグ リーボック スニーカー コーチ 公式 アウトレット エルメス アウトレット リーボック ポンプフューリー コーチ バッグ エルメス 長財布 リーボック フリースタイル